Madárnak nézve

Az történt, hogy nagyon megszerettem az Aperol Spritz-et. Az íze valakit a durván másnapos szájízre emlékeztet, engem a grapefruit magjának szétrágásakor fellépő fanyarságra. Aki nem ismeri, annak a gyorstalpaló: van az Aperol alapital, ezt kell keverni Proseccoval és szódával 2-3-1 arányban. Persze én nem így iszom, de az, hogy egy pincér még elolvasni sem akarja a receptet, az blama.

Egy munkám végeztével, az ügyfelekkel/kollégákkal ültünk a szálloda bárjában és próbáltunk rendelni. Beugrik, hogy itt az alkalom, az otthoni pancsom helyett végre igazi Aperol Spritzet is ihatok. Így hát rákérdeztem, majd kis hezitálás után jött a válasz, hogy van, mehet. Ekkor többen csatlakoztak, olyanok, akik vendéglátóhelyekkel foglalkoznak - az egyik megvezethetetlen :) pont 17 éve - így hát elindult az Aperol esti csúcsra járatása.

Az enyém érkezett elsőként és azonnal rákérdeztem, hogy mit kell majd otthon tennem ahhoz, hogy ennyire fakó legyen a színe mint ez itt.

„Mrs Megvezethetetlen” továbbgörgette a fonalat, majd a teljes társaság a témában fürdött és szép lassan kiderült, hogy a pincér „úgy tudja” a receptet, hogy (kis Aperol, sok szóda) fehérborból készül. Mondom neki, hogy otthon én is úgy tudom, de itt, ha nincs Prosecco, akkor tegye már meg, hogy száraz pezsgőt löttyint a következőbe - és hozza a pultból az Aperolos üveget is, mert azon rajta a recept. Valamint nyugalom, nyugalom, kifizetjük a belőle történő fogyasztást is.

Megjön a következő pohár, kicsivel jobb színben. Jön az üveg is, azonnal megragadjuk és már öntjük is az állagjavítót a poharakba. Kérdezzük, hogy akkor most ez hogy is van, mert a címkén más a recept mint amit ő említ.

„Hát, lehet úgy is, de mi nem úgy szoktuk, mert más a jó recept!” - mondja a "szakértő"

„De hát ez az Aperol üvege, amiből az Aperol Spritz készül.” - mondjuk, kicsit bizonytalanul, hogy most hülyék vagyunk, vagy csak annak néznek

„Akkor elmegyek és megkérdezem a kollégámat!” - mondja és tényleg elmegy.

Mi csak fogyasztunk, fogyasztunk, mire visszér, az üveg már üres, de bizonyítékként gyanánt magunknál tartjuk.

„Azt mondta a kollégám, hogy akár úgy is lehet, ahogy az üvegcímkén van, de az eredeti recept más és mi úgy csináljuk.” - megfordul, elmegy, döbbent arcokat hagyva maga mögött

Még egyszer megnézzük az írást. Helló, itt föld, menjünk aludni!

Na szóval, ez van. A feleségem azt mondta, hogy ne csodálkozzam, ő egy pincér, nem mixer. Egyébként meg bárpultos volt. És ha ő keveri az italokat, mert ez a munkája, akkor elvárásokon felül tegye. Tőletek nem ezt várják el? Tollas Attila

Sokat foglalkozom kérdésekkel mostanában. Minden aspektusból érdekelnek és egyes gyakorlataimhoz nagyszerű tesztalanyaim vannak. Csodaszép hallani, ahogy a gyerekeimnek feltett klisékérdéseimre a válasz már nem az, hogy „Semmi, minden jó”, hanem az, hogy „Semmi, bár ez úgy sem lesz neked elég apa!”

Valójában nem is fehér köpenyes volt. Illetve nem abban a klasszikus formában, hogy például orvos, bár volt rajta némi fehér „pántlika”. Pincér a MOM Park Leroy-ban, én meg vezetőségi ülésen próbáltam adni magam és megoldást találni egy problémára. Na, az lett is.

Itt van rögtön a sztori vége: eladtam a hajómat. Elsőre úgy tűnt, hogy keveset kértem, csiklandozott is a mohóság érzése! Aztán nyeltem egy nagyon és elmesélem, amiért baromi jól érzem magam: órákon belül igazolt az élet. (NAV-nak jelentem: nem valósak az összegek és nem euróban vannak!)

Felhívott egy muki azzal, hogy hallott a kis hajómról, látta is a kikötői kerítésen keresztül és érdekli, hogy eladom-e? ha meg igen, akkor mennyiért? Mondtam, neki, hogy mielőtt bármiről beszélünk, menjen és nézze meg, azért, hogy biztos legyen benne. Ez szerdán volt. Pénteken hív, hogy megnézte és érdekli az ára. A beszélgetés így zajlott:

- (én:) Pillanatnyilag nem tudok árat mondani. Ön utána nézett az áraknak?
- Hát, valamit mondjon.
- Ok, és akkor alkudozunk majd?
- Nekem van a fejemben egy ár, aminél többet nem akarok adni érte. Eléggé megviselte a nap, a sólya kocsi sem kell és a ponyva is kétséges állapotban van.
- Hát, jó, ha azt akarja, hogy én mondajak elsőként árat, akkor rendben, csak ez pont az a helyzet, amikor nem vagyok felkészülve és nem tudom mennyiért mennek az ilyen nap ette hajók. Pedig anno csak a felújításra költöttem 300 ezer forintot, sólyakocsin és a ponyván kívül.
- Oooooooohhhhh, az soha nem fogja megkapni érte.
- Valahogy ezt éreztem, akkor legyen 178 ezer!
- 130 ezer.
- Uh, most jön az alku rész, és félúton megállapodunk, ha jó sejtem. Legyen 150 ezer.
- En nem fizetek a hajóért 140 ezernél többet.
- Ez nem alku! Amennyit én megyek le, annyit jön Ön fel! Az az alku. De várjon, épp a feleségem hív, fel kell vennem!

Eddig tartott az első etap és tényleg felhívtam a feleségem, csak azért, hogy meghallgassam, mit gondol arról, hogy egyszer elköltöttem valamire fél millió forintot és rengeteg időt meg energiát. Valamire, amire inkább csak vágytam, de összesen 2x használtam és tulajdonképpen most is csak a pénzt viszi a kikötői díj. És rendkívül megfontoltan azt mondta, hogy, vigye ha akarja. Wow. Mielőtt visszahívtam a mukit, arra gondoltam, hogy vajon túl alacsonyról indítottam, keveset kértem és mennyi lehet még a zsebében.

Felhívtam és megegyeztünk, hogy a hajó 140 ezer, de a leutazásom felét én, a másik felét meg ő fizeti, hívjuk, mondjuk frappánsan „benzinpénznek”, az + 5 ezer lesz még.

Teljesen elégedett voltam! Ő is, hallottam a hangján. Mondja, hogy pont ilyen felújítandó fa kalózt keresett. Kb. 160-ért tudott volna egy másik városban. Majd azt mondja, hogy időközben a kikötői díjról is érdeklődött és amikor megyek, akkor segíteni fog csökkenteni azt. Merthogy ott még volt tartozásom. Aztán amikor ott vagyok aláírni derül ki, hogy a pletyka szerint 120 ezret kellene oda kifizetnem, de az infó az, hogy a területet eladták és nagyon kell a pénz és biztos a felét is elengedik.

Na? Értitek? Élni és élni hagyni: ez jobb így üzlet, mint ha tovább nyomom, mindent kisajtolva belőle! Akkor lehet, hogy 15 ezerrel többet kapok, de nem valószínűleg nem segít az infóval.

Végül a kikötő (ex) tulajdonosa (egész kicsit segítve csak) majdnem magától mondott 40-et. És még beletoltam azt, hogy nyáron fél áron bérelhetek tőle hajót - de ez az 5 perc egy másik sztorit is megérne.
Hát, ezért érzem baromi jól magam. Tollas Attila

u.i: ezt elmesélve egy fejvadász ismerősömnek, az első kérdése azt volt, hogy „Ez csak úgy jön vagy gondolkozol rajta?”haha, nagyon vicces figura. Egész nap ilyen témákon járnak a gondolataim. Úgy vesznek rá otthon szépirodalom olvasására, hogy olyan részleteket mutatnak a könyvből, ahol tárgyalásról és üzleti stratégiáról van szó. Miként lehet így más a válaszom, mint, hogy „igen, már csak úgy jön. Mint neked, amikor eldöntöd, hogy alkalmas-e a jelölt vagy sem.”

Ülünk ma a fiammal az autóban és csak kérdez, kérdez, kérdez. Én meg imádom! Majd ránézek a napi feladataimra és felnyögök, hogy "Te jó ég!" Mire ő: „Túl sokat kérdezek apa?” „Jaj dehogy, csak másra gondoltam egy pillanatig” És akkor hirtelen egy viccet akartam neki tanítani. 

Mert arra gondoltam, hogy milyen édesen tud már 1-2 alap viccet elmesélni. Itt meg a kérdésekből ugrott be egy vicc. Pláne, hogy a kérdések és azok feltevése munka miatt is foglalkoztat mostanában, gondoltam pont a kis fejébe illik ez alább. El is meséltem gyorsan:

„Megy a székely a fiával horgászni. Kieveznek a csónakkal, belógatják a csalit, majd leülnek. Egy félóra múlva megkérdi a gyerek:

- Édesapám, miért lebeg a csónak a víz tetején?

- Azt én nem tudom - mondja az öreg.

Eltelik egy újabb félóra.

- Édesapám, a halak hogyan tudnak levegőt venni a víz alatt? - kérdi ismét a gyerek.

- Hát azt én nem tudom - feleli az öreg.

Kis idő múlva:

- Édesapám, miért kerek a föld? - kérdi a gyerek.

- Azt nem tudom - mondja újra az öreg.

- És édesapám, nem baj, hogy ilyen sokat kérdezek?

- Nem baj, kérdezz fiam, hogy okosodj.”

Én nevetek, a gyerek meg csak néz - látom az arcán az erősödő zavart, ami kezd kényszermosollyá válni, hiszen apát meg kell érteni!

Aztán megkérdezem, hogy biztos tudja-e mi a vicc benne, és persze nem tudja. Magyarázom, magyarázom, értse csak meg a kis lelkem. Egyszer csak megszólal:

„De hát milyen hülyeség a harmadik kérdés. Teljesen egyértelmű, hogy ha lapos lenne a föld, akkor leesnének a végén róla a hajók.”

Ja! JA! Milyen igaz! Meg az is igaz, hogy mindenkivel úgy kell beszélni, hogy megértse amit mondani akarok. Pont úgy és pont annyi gondolattal.

"Analyzing humor is like dissecting a frog. Few people are interested and the frog dies of it." E.B. White

(kb..: a humort elemezni olyan mint boncolni egy békát. Kevés embert érdekel igazán, de a béka biztos megdöglik tőle.)

Te tudod mit gondol rólad a barátod? Az egyik jó barátod. De úgy őszintén, minden nyál nélkül. Például, ahhoz mit szólnál, ha azt mondaná rólad - másnak, hogy „Ja, ő? Olyan mint egy darab nyers hús!”Ennyi.

Egy darab nyers hús.

Azért egy kis hátteret hozzáadok. Én úgy érzem, hogy körülöttem nagyon megváltozott a világ. Nyers lett, karcos, durva, főként üres és sokszor mohón gonosz! Ezért vihetett szép lassan a gondviselés kis közösségek felé. Olyan mikroközösségekbe menekülök, ahol végre nem az a fontos, amilyen vagyok, ami vagyok, hanem csak az számít, amit a többiekért teszek; még ha csak egy pár jó szó vagy mosoly is az. Nincs egyébre szükség, csak egymásra. És a kérdés, hogy vajon mit lehet "ekkora" elvárásért cserébe tenni? Hát sokat, mindent! Ami biztos, örülök, hogy van ilyen és köszönöm, jól érzem magam bennük.

Na, ebbe, ebbe a menekült-struccos, zárt rendszerbe csap bele belülről a külvilág. Egy jó centis szelettel az arcomba, a fülembe. És védekezésként csak annyi jön, hogy „na ne már! Ácsi-ácsi! Ne csak azt mond, hogy egy darab nyers hús vagyok, hanem azt is, hogy mit tegyek ellene? De ne  közhelyes, ócska megoldást mondj! Fejtsd ki, értelmezd, segíts! És ne a hátam mögött, hanem nekem mond.

Összeestem.

Úgy emlékszem, hogy amikor meghallottam, csak nyeltem egyet és nem szóltam. Zakatolt az egóm és az agyam. Aki nekem mondta a szavakat - a kérdező, azóta fontos ember nekem, a mikróm tagja -, azért akarta tudni a véleményt, mert érdekeltem. Engem pedig végre egy tiszta vélemény érdekelt és hát ezért szedtem ki belőle. Ő meg nyilván azonnal javítani akart, hogy ez mégis, milyen jó és nagyon pozitív üzenet. De nekem ekkor csak a vizuális mozaik összerakás volt meg. Jöttek a képek, hogy mekkora a hús, milyen vastag, zsíros-e, izzó vörös-e vagy csak piros, még rosszabb: fakó? Véres-e a felszíne és húslé van-e alatta. Érzem-e a szagát?

Ekkor már csak a saját hangomat hallottam. Aztán pikk-pakk, megfordult minden és két kérdés ugrott be: „miért gondolod, hogy a „nyers hús” rossz? Mondta ezt valaki?”

Ezért képzeletben beleharaptam a nyers színhúsba és alig hittem el. Omlottak a szálai számban és alig kellett erő a kezembe, hogy kitépjem a fogaim zárásából a maradékot. Még ahogy ezt most leírom, még most is ömlik a nyál a számba. Fantasztikus íze volt!

Tele volt lehetőséggel. Láttam magam előtt a sznob barátom, amint a legjobb nyers húst teszi óvatosan a deszkára. Tudom, hogy csak jót vesz. Ez a kattanása. Azt hiszi, hogy ha nagyon jó, akkor bármit csinálhat vele, mert jó lesz a végeredmény. Azért, mert gondolja, hogy az a kiválóságát, már jóval az érintése előtt magában hordozta.

Magamhoz tértem. Odafordultam a még mindig beszélő ismerőshöz és azt mondtam: „Állj, állj, állj! Figyelj, én elég kevés dicsszót kaptam az elmúlt években és talán ezért vettem ezt meg nehezen észre: még soha, senkitől nem kaptam ilyen elismerést.”

Szóval, kösz! (majd megsütöm neked a háznézőben) - „RawBeef” Tollas Attila

Azt mondják, hogy a dohányzást nem lehet abbahagyni, csak szüneteltetni. Lehet. Nekem mindegy. Így, akkor én pont most egy éve szüneteltetem. Az azonban biztosabb, hogy a mai névnapom, sokkal inkább tekinthető a születésnapomnak. Alább pedig egy-két tapasztalatom az elmúlt 15 évről:

Emlékszem, volt egy barátom és amikor a Balatonhoz mentünk volna az első valamelyik Trabantommal, akkor ő rá akart benne gyújtani. Én meg mondtam, hogy inkább majd megállok, mire ő, hogy lehúzza az ablakot. Végül kiraktam az autóból és nem mentünk el. Ekkor még nagyon sportoltam.

Aztán az első mobiltelefon bizniszről, Svédországból hazafelé érkezve a dohányzó sofőrtől a számba került egy cigi és a köhögőroham utáni szédülős-jó érzés magával húzott - két részletben.

Azért két részletben, mert az első alkalommal cigiztem. Akkor a már feleségem aztán addig nyúzott, hogy végül talán egy szerelmes éj után elhagyta a számat a "hát legyen, ígérem, hogy leszokom a cigiről" mondat. És ekkor tényleg leszoktam a cigiről. Eltökéltem, hogy cigi nem érinti többet az ajkam és azóta nem is tette. Viszont rászoktam a szivarra! Aztán a szivarkára - különböző méretben, hosszban és büdösségben. De cigit soha többet nem szívtam - a dohányzás maradt.

Az igazság az, hogy a tartós változáshoz belülről kell érkeznie a kényszernek. Rám egyáltalán nem hatott a külső "megmondás". Évekig próbálkoztam mindenféle eszközökkel. Ismételt feleség kérésre elmentem mágnesezéses cuccra - majd röhögve eljöttem. Aztán kb. egy nyaralás árát költöttem tapaszokra és gyógyszerekre. Az utóbbi egy olyan durva cucc volt, hogy minden reggel öklendezésig hányingert okozott és semmi kedvem nem volt rágyújtani. Délben már igen, majd egy idő után már a reggeli bevétel előtt szívtam inkább. De a beteg az egészben a saját magam hitegetése és áltatása volt. Ex kollégáim pedig igazán mellémállva kommentálták is a leszokási kísérletet, amikor megláttak a kocsiban fusiban füstölni: "Na, ugye mondtam, hogy nem fog menni!" Hát így megy ez.

Pont egy éve, téli alapozó edzés gyanánt elmentünk egy (tornaóra szerű) edzésre és én döbbentem néztem, hogy az erősnek hitt, "sportos" testem és a hozzá tartozó óriás egóm 30 perc alatt szilánkosra robbant. Úgy emlékszem, hogy hánytam. A "baromi erős gyerek vagyok" érzés biztosan távozott. Én - illetve aki még megmaradt belőlem - pedig hazafelé kidobtam a maradék doboz szivart a kocsi ablakán. Egy belső vágy miatt végeztem egy másik vágyammal. Belülről jött, nem szólt senki. Nem azért, mert a gyerekeim majd rossz példát kapnak és az unokáimmal majd nem tudok focizni - meg ilyen "szép" dolgok miatt. Azért nem gyújtottam rá többet, mert a cigi hatásai miatt a felépített, bár talmi énképemet összetörtem. Valami cél elérése érdekében vállalok áldozatot, nem pedig áldozatot vállalok önmagáért az áldozatért. Ez nekem nagyon fontos tanulság bármilyen változáshoz.

Legalább 2 hónap kellett ahhoz, hogy megszabaduljak attól az iszonyatos légszomjtól, amit minden edzésen éreztem. Aztán kezdett megfordulni és már tudtam kézen állni egy percig és bár nem szerettem bele, csinálni 7 percig burpee-t. Erősebb lettem, gyorsabb, jöttek a sikerek. Egyre kevesebbet kívántam a cigit és amikor mégis jött az érzés, akkor vagy elmentem edzeni vagy csak arra gondoltam, milyen eredmények vannak már mögött. Az első nagy lépés után kis lépéseket tettem csak. Mindig kitűztem valami célt és azért dolgoztam. Egyrészről vicces, hogy ami nekem cél, az másnak könnyű semmiség, másrészről az is vicces, hogy az én motivációmat csak én értem igazán, a körülöttem lévők nem. Például, hónapokig készültem az egykezes kézenállásra, aztán jött egy srác, aki második nekifutásra megcsinálta. Hihi, hát ez is csak így megy.

A lényeg, hogy nekem a sport segített. (köszönet az edzőknek (alább páran) és az edzőtársaknak). Azért azt a tényt meg kell említenem, hogy hosszú még a fejlődési út előttem. Már vannak is új célok: az egyik a háromszáz double unders-t egyben. Végül is nem lehet olyan nehéz, csak ugrálni kell. Tollas Attila

u.i: Ja, azt mondják, hogy meghízol, amikor abbahagyod a cigit. Ez igaz. Az is mondják, hogy több pénzed lesz majd. Ez nem igaz. Viszont eddig kevesebb kabátomat égettem ki. Meg sokkal jobban érzem magam. Tök jó volt, amikor a kölök odajött egy nappal a közös sprintünk után és azt mondta, hogy "Apa, nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan tudsz futni. A végén legközelebb azért ne ess majd el mert megint én nyerek!"

tényleg köszönet nekik: edzőbácsik: Ákos, Tomi, Géza (Testakadémia), Attila, Norbert (Crossfit Spark), edzőnéni: Detti (Cross and Lift Community)

A rosszaság nap úgy kezdődött, hogy a lányom megkérdezte, hogy miért kell mindig jónak lenni. Én meg mondtam, hogy dehogy kell. Sőt, néha azért kell rossznak lenni, hogy tudja mi a különbség a kettő között. Persze nem értette. Azt azonban már igen, amikor bejelentettem, hogy mivel hárman leszünk egész hétvégén otthon, az egyik nap rosszaság nap lesz.

Alig várták már! Mindenkinek elmondták, hogy olyan nap lesz, amikor azt csinálnak, amit akarnak. Jöttek is az óvónők, a szülők és a templomban is megkérdezték, hogy mi is ez, mert a kölkök teljes lázban égve mesélnek arról milyen jó lesz apával. Nem kell majd jónak lenni és szót fogadni, mert ilyen egy rosszaság nap.

A hétvége meg eljött és reggel beugrottak mellém az ágyba, hogy akkor kezdhetjük: rögtön az első, hogy maradhatnak pizsamában és nem fognak majd felöltözni.  J Mégis hoztam két egyszerű szabályt, mert a végén csak én vagyok büntetőjogilag az apjuk. Az egyik, hogy nincs élet ellenes cselekmény megengedve - ide tartozik minden, a saját és a másik számára fájdalmat okozó tett. Külön kiemeltem például, hogy a fiatalember nem dumálhatja meg a kiscsajt, hogy az ugorjon le az erkélyről. A másik csak annyi volt, hogy bár mindent megtehetnek, vállalniuk kell a következményeket. Amikor pedig erre közösen átöleltük egymást, kezdődhetett a 24 órás tombolás.

Volt ott minden. Kb. azzal kezdődött, hogy a fiatalember majd megszakadva az összes négykerekes gépjárművét egy dobozba pakolta majd a lépcsőház tetejére bekészítve, egy „Juhhhéééééj” rikkantással útjára bocsájtott 1 mázsányi autót. A kiscsaj meg például azt akarta, hogy annyi fagyit egyen amennyit csak tud - télen. Meg arra vágyott, hogy a mosdóba is bevihesse és közben ehesse a pálcikásat.  Khmm, bár látom a fejeteket, nekem ezzel sem volt kivetnivalóm, főként, mert nem ütközött a 2 szabályba.

Amúgy annyira édesen ártatlan, hogy a rosszaság az ő értelmezésükben az általunk felállított szabályok megszegése csak. Hihetetlen élmény volt. Tényleg nem tudtam mást tenni, mint velük együtt kacagni a megtehető megtehetetlenen. Sütöttünk süteményt és a fölre szórt liszt lett a hercegnő rajztáblája. Ebéd helyett ment a csoki, vacsira párizsi magában. A tej dobozból, lekvár kanállal a csuporból. Bohóckodás, felugrálás az asztalnál. Homlokra, nyelvre, arcra rajzolás. Azért volt értelmes része is: sütöttünk gesztenyét is meg csináltunk gesztenyebábot is.

Szóval a rosszaság nem is igazán rosszaság hanem csak számomra bosszantó csínytevés. Valami olyan amit nem engedek, mert kényelmetlen nekem vagy olyan amiről még nem tudják, hogy milyen következménye lesz.

Apropó következmény. Délután az üvöltő zene melletti fél-őrjöngő táncban a kissrác rálépett az egyik kis játék elemre és nagyon-nagyon zokogott a fájó talpa miatt. Apa persze sajnálta kicsit, de azért tudta ő, hogy mi-miért történt. Aztán elkezdünk elpakolni - mert ugyan erről nem tudtak, de hát anya megmondta (apának), hogy bármit csinálhatunk, csak rend legyen mire hazaér. A második, következményes szabály meg megmondta a szétszórt játékoknak a sorsát: legyenek összepakolva.

Azt hiszem ennél a pontnál kezdett megfonnyadni a szépnek kinéző rosszaság nap. A csúcspont pedig akkor volt, amikor a kiscsaj az autóban sugárban kihányta a fagyival kevert 3 kiló aznap felfalt csokit (nyugi, egyedül feltakarítottam, nem következményeskedtem). Aztán a délutáni alvás helyetti játék eredménye a nagyon nagy fáradság lett és végül alig bírtunk nyitott szemmel hazaérni. A kádat persze zárszónak még tele kellett engedni, mert abból lehet a legjobban kipacsálni a vizet.

És képzeljétek mi történt ezek után. Amikor a pizsamákkal a kezemben megyek be a fürdőbe és látom, hogy a fiam meg a lányom mossa fel a vizet. A kis meztelen testükkel ott állnak középen, kezükben esetlenül tartják a hosszú rudat és próbálkoznak eltüntetni a vágyott játék következményét. Majd a lányom rám néz és azt mondja:

- Apa, azt hiszem nem is olyan jó rossznak lenni. Azt beszéltük, hogy elég volt és inkább jók leszünk holnaptól!

Én meg csak gyorsan átöleltem a két kis ártatlant de szerintem így is látták a meghatódottságot a szememben.

Ezzel kívánok mindenkinek áldott, jósággal teli karácsonyt és ünnepeket!

u.i.: az anyjuk egyébként a superwoman! Azt mondja, hogy úgy festem le titkon, mint egy banyát, de itt kijelentem, hogy nem az! :)

Szóval megy az apa-fia hotwheels* nap, kiegészülve a kiscsajjal is, de hát a sok várakozás tényleg nem az igazi. Mind a 17 állomáshoz ahol valamit tudsz tenni vagy fél órát kell sorba állni. Mire odakerülsz és mondjuk kereket cserélsz a gyerekkel, addigra meg már szét unod a „Mikor érünk oda?”, „Mikor érünk oda?” szöveget. Nekem meg két oldalról is jött ez.

*rögtön iderakom a magyarázatot: a hotwheels
 egy kisautó rendszer, narancssárga pályával,
kilövővel, órákig való játékkal: www.hotwheels.com

Az egész kezdete előtt végignéztük a teljes hotwheels honlapot, az összes videót és rekordkísérletet, a hurkokat és minden amerikai attrakciót, vagy százszor. Ezért hát, egyedüli felügyeletem alatt is olyan csillogó rendet tudott tenni a házban a budapesti hotwheels nap programígérete, hogy magam is elcsodálkoztam.

Aztán odaérünk a Millenárisba, ahol elképesztő tömeg és tulajdonképpen egy ingyenes játékbarlang és a családi hajó ötvözete bontakozott ki, középen egy fehér Camaro-val. Volt kerékcsere állomás, voltak szimulátorok, rajzolás és persze hotwheels pályák kipróbálása kisautóval. Mindenütt iszonyat sor. A középen álló Camaro oldalán egy hotwheels csapatmatrica, előtte pózoltak (tini)fiúk overallban. Szóval, próbálom feldobni a hangulatot, hogy milyen szuper, gyorsan elröpül a várakozással tölthető idő és játszhattok 3 percet ti is a hotwheels flipperen. Erre a fiam:

- Apa, azért ez elég gáz!
- Mi?
- Itt nincs is megépített pálya!
- Milyen pálya gyöngyöm?
- Hát amin az autók mennek. Akkor miért hirdették meg? Miért csinálták a videókat? Tiszta gáz. A driftesek legalább akkor hirdetnek, amikor már minden készen van!
- … (tátogó apafejű aranyhal…)

Azért, hogy ne teljesen romboljam szét a hétvégi apás programot, elindultunk a játékvásár felé. Ott persze (hiába tudták, hogy 35ezer gyerek lesz), már elfogyott az egy darabos autóscucc. Volt nagyobb, pályával - de pont az az autó már megvolt. Meg volt még nagyobb sok ezerért, pályával. Persze mindegyikben csak egy autó, de hát én két gyerekkel állok ott. Mondom, a hölgynek, hogy ciki, hogy nincs más, és hiába ajánlgatja, mert hát 10 ezret inkább karácsonyra költenék, nincs is nálam annyi. Persze, erre azonnal megnyugtatott, hogy ők persze készültek, kártyával is tudok fizetni. Szóval nézi a fiam a cuccokat, én meg próbálom szűkíteni az érdeklődési kört - de hát csak a kezében marad egy 1 autó + pálya doboz.

- Ez nem lesz jó, mert a húgod így nem kap semmit, csak narancssárga pályadarabokat. Gondolom az autót magadnak akarod!

u.i.2: ami nagyon tetszett, hogy a végén mindenki ajándékot kapott. Nem az, hogy ajándékot kapott, hanem, hogy a szervezők annyival készültek, hogy a több ezer ember után sem fogytak ki! És ez azért nagy gratula, mert a kisembereknek nehéz megindokolni, hogy majd megkapja postán.

A sztori még tavaszi, de élő lett, ahogy újra találkoztunk: szóval jön a Pázsit Doki és mert nagyon szeret már az elmúlt egy év alatt, hozza is a cuccokat, leveket, slagot meg, gépeket és ami kell. Tudja ő a dolgát, mégis mindig megkérdezi: „Mit talált ki Attila mára?”. A szőkés-barnás-vörösest soha nem értette, így inkább hagytam is dolgozni.

Majd mikor készen lettek, kérdeztem, hogy akkor most mennyi a pénztárcám súlytöbblete, amit át kéne adnom.

„Hát, volt a gyeplazítás és a tavaszi tápanyag kijuttatás. Tudja, nem emeltünk árat, így az egész 2x 15.000 Ft, azaz 30 ezer lenne.”

kb, 2,5 mp-es néma sokk után, újra bútolva az agyam, kezdtem kérdezni: „Tényleg, milyen szerencsés, hogy nem emeltek árat tavaly óta. Akkor ez most két munka volt ugye?”

„Igen”

„És ha egymás után hívom ki megcsinálni, akkor is ez az ára?”

„Igen, de miben miben sántikál Attila, rosszat sejtek!”

„Oh én semmiben, csak próbálom megérteni, hogy ha két munka és külön kiszállással is ennyi az ára, akkor most egy kiszállással vajon mennyit fogok megtakarítani, hiszen csak egyszer kellett jönni. Szóval mennyi is az ára egy kiszállásnak?”

„Tudja, hogy nem számoljuk ezt így külön és azonnal jöttünk is amint hívott. Most akkor alkudozni fog Attila?”

„Én, jaj, eszem ágában sincs, akkor majd legközelebb fizetem ki, de valami biztos drágább lesz. Inkább eszembe jutott, hogy tartozom még hétezerrel tavalyról.”

„Jaj de jó hogy szólt, most már emlékszem”

„Na, ha eddig ráért 5 hónapot és most sem volt a központi téma, akkor a javaslatom az, hogy ha azt elengedni, akkor nem alkuszom a mostani árból. Mit szól?”

„Magával, mindig élmény az üzlet” - zárta le.

És akkor tessék is mondani: melyik az a készség, aminek használatával azonnal lehet pénzt keresni? :) Meg még szép a gyepem is. Tollas Attila

Az füvem tényleg zöldebb, mint a szomszédé. Szerintem 2 dolog kellett hozzá. Természetesen az egyik a pénz, a másik az akarat! Akartam, hogy ne én sírjak a másé után, hanem ő az enyém után. Aztán most ott tartunk, hogy az egész utca az enyémet akarja. Pedig csak Pázsit Doktorokat alkalmazok - mondjuk azóta már a fél utca is . Hehe.

Na, nem azért, mert szétvet a pénzt és nagyítóval kell a fűszálak alá nézni. Aki ismer, annak gyanús is lenne és sokkal inkább az ellenkezőjét gondolja.

A korábbi telektulajdonos pasi, a feleség elmondása szerint azt sem vette észre, hogy a nő, kukoricát ültetett a kertben 4 hónapja. Na, akkor vajon miből kezdem el az áhított gyepem építését? NA?            Hát egy rétből. EGY RÉTBŐL! Egy nyár közepére mindenféle szép virágokkal telenőtt szép nagy rétből. Kb. 16 féle virág nőtt ki onnan, ahonnan fú is nőhetett volna. Egyszer aztán átjött a szomszédasszony, hogy hagyjam már azt a két bokrot veszni, n nevelgessem, mert ugyan formás-formás, de az a parlagfű-fám.

Nekem pedig ezek után át kellett gondolnom, hogy gyepszőnyegezek-e (föld felszed, elszállít, locsolórendszer újratelepít - mert tuti szétcseszik a földfelszedésnél -, új föld majd a gyepszőnyeg - kb. a horror ár.) vagy egyénileg kapargatom amit tudok. Az utóbbi mellett döntöttem, de így meg se fű se virág nem maradt őszre.

Ezért hívtam a Pázsit Dokikat és azért mesélem el mindezt, hogy a következő történetben érthető legyen: nem az én piti alkudozós forintjaim kellenek nekik, hanem a gyepesítés és ápolása miatt ők kellenek nekem. Csak ezeket a fránya erőviszonyokat nehéz észben tartani és iszonyatosan nehéz mentesülni a mocsok ego-faktortól. Mert ugye hát ha mán én vagyok a vevő, akkor diktáljak is mán én, vagy mi… Tollas Attila

Ezt csinálták:

u.i: Ausztriában akarnak terjeszkedni - illetve odaadni a bizniszt valakinek (sok pénzért)!

Büntetést fizetni mindig rengeteg érzést vált ki belőlem. Főleg negatívot, és ahogy ezt most leírom, tulajdonképpen egy pozitív sem ugrik be. Szóval a két fő érzés: 1, a francba, hibáztam és most bűnhődők  - bár fizetek és már vége is. 2, a pénznek nagyon sok jobb helyét is tudom, mint a közkassza gyarapítása. Kiváltképp külföldön.

Egy 2 napos bécsi konferencia után, meghívásra pozsonyi kitérőt tettem. Abba a városba, ahol rendkívül szemfülesen oldották meg a parkolási gondokat. Számozott parkolókat festettek fel, így az ott lakók, a házuk előtt tudnak megállni. Más meg kb. sehol, illetve azért ez nem igaz, mert tényleg szép számmal vannak fizetős parkolók. Nekem azért ennél sokkal nagyobb szerencsém volt, mert - bár sokat köröztem, az esti lámpák gyér megvilágításánál - sikerült is találnom egy helyet: olyat, ami nem számozott és nem is volt sarkon, mert ugye ott sem lehet állni.

Gyenge italozás után kerültem ágyba és mivel rohanni akartam haza, még dél előtt felkelve sietve elintéztem pár dolgot. A súlya nem volt nagy, de azért, hogy nem keljen további roamingot fizetni, lekapcsoltam ezt is telefonról. Majd a széles mosoly, amivel az autómhoz közeledtem, tényleg egy milliomod másodperc alatt vált semmivé, látva rajta a kerékbilincset. Sárga vonalra álltam…

Hehe, se roaming már, ahogy euró sem maradt, se szlovák nyelvismeret, se rohanás haza.

Egy pláza kávézójában mormolt gyors számvetés után, kevés lehetőséget tudtam csatasorba állítani. A bankkártyám nem volt nálam (nehogy költsek - hehe megint), így a kp felvét nem ment, hitelkártyát meg erre inkább -egyelőre- nem. A bankok azonban nyitva voltak, nálam volt (ablakpárkány vételre szánt) forint és így már csak a bünti összegét kellett megtudnom. A pincérlány meg tényleg nagyon kedves volt, mert megnézte a neten, hogy 80 euró lesz. Pafffff. 80 euró, mert nem láttam a sárga csíkot. Basszus!

A rendőrséget hívva csak az angolt és a magyart tudtam kommunikációs alapként felajánlani, de hát ők voltak otthon, és a szlovákot maradt. Mondom, hogy nem értem, de csak mondja, én meg az utcanevet - hátha majd az segít. Ugyan nem hiszem, hogy itthon más a helyzet és tényleg igazán rémes, amikor beszélsz, de olyan nyelven válaszolnak, amiből csak az autómárkámat értettem: wow, mondom, hogy „yes, yes”, majd ő is mond valamit. Én meg hogy „yes, yes” és akkor letette.

Vártam egy jó időt, mire megjöttek. Nekem fülig ér a mosolyom és csak mantrázom, hogy szori, szori, meg hogy bocsánat, elnézést, nem láttam. Megy a mosoly kétezerrel, mert mi van ha több mint 80 és akkor tényleg telefonos segítséget kell kérnem.

Elkéri a papírokat az egyik, írja, írja, majd beszél a másikhoz valamit, az meg mosolyog, miközben veszi le a bilincset és alig érthetően mondja, hogy tventi.

 „Twenty euró” - mondja a felíró én meg a nap első pozitív sokkját kapva a lehető leggyorsabban adom a kezébe, nehogy meggondolja magát.

 Hazafelé meg az elvárások alakítása jutott az eszembe. Olyan boldog voltam, hogy mennyit spóroltam és mit fogok kezdeni a megtakarított pénzzel (euróban). Tollas Attila

Ebben az tetszik nagyon, amit a tököli repteres brigádnak és szurkolóiknak szántunk!

Ha már programajánló, akkor további infók:www.drifting.hu/egerdrift

Szóval, aki tudja, miért olvassa ezt a bejegyzést, annak nincs újdonság. Aki meg csak úgy olvassa, szerintem pár sor és minden tiszta lesz. Remélem, hogy a mostani csapongásaim rendhagyóak lesznek - de itt legalább azt csinálják, ami egy személyes blogtól el is várható, az érzések kavalkádját tükrözik.

Mármint egy 5 éves érvel a következő módon. Lenyűgöző! Aztán, ahogy növünk, úgy felejtjük el a logikus gondolkodást a ránk kényszerített, "ezt tessék csinálni, méghozzá így" szocializálódás miatt.

Szokásos esti "én még nem vagyok álmos, nem is fogok lefeküdni" cirkusz megy éppen, amikor a mami (nagymama) belép a képbe. Amikor itt van, szintén szokásosan ő olvassa a mesét este ami persze egy kiváló zsarolás alap tud lenni. Méghozzá úgy, hogy "ha nem viselkedtek rendesen, akkor nem olvasok mesét." És milyen jogos is ez! Miért kellene mesét olvasni rossz gyerekeknek (a rossz azért bőven túlzás). Persze a másik oldalon meg az van, hogy amikor meg lett ígérve a meseolvasás, akkor nem volt hozzá egyéb feltétel rendelve.

A gyerek meg ezt érti is, mondja is:
- De azt nem mondtad mami, hogy jól kell majd viselkedni!
- Márpedig ha nem viselkedtek jól, akkor nem lesz mese. Ha meg rugdosod is a könyvet közben, akkor visszaviszem a boltba!

Na, erre néz a gyerek, látszik, hogy beindulnak a sejtközi áramszupersztrádák, majd
- De ezt az Anna Petit nem is te vetted mami!
- És akkor mi van?
- Akkor nem is tudod, melyik boltba kell visszavinned!

Ha ha, ez meg igaz. Húga tátott szájjal, szivacs füllel szívja a bátyja gondolatatit. Persze mami el, mert a gyerek szemtelen. Szerintem meg okos. Majd holnap emondom neki, hogyan lehet erre visszahívni legközelebb mamit -ordítás nélkül.

Az "Itthon otthon van" szlogen jutott eszembe amikor a MOM park parkolósaival vitatkoztam a napokban. Valahogy itt nem tudjuk értékelni a vásárlót. Minden arról szól, hogyan szerezzük meg, amikor meg már megvan, akkor meg már kb. szarba sem vesszük.

Szóval MOM park, P2, kifizetve 1200 Ft parkolódíj, autóba beül, kulcs fordít - semmi. Gyújtás ég, kulcs forog, de semmi. Sőt, a kulcs ellenállás nélkül forog. Agyam eldobom, jön a gőz a fülemből. Basszus. Hívom a szerelőt, az megadja az autómentőt, aki közli, hogy jaa, P2, akkor előbb húzzam ki valakivel, mert nem fér le az autójuk. "van másik autójuk?" "van, de az sem fér le". Huhh, hívom a barátom, gáz van, fáradt vagyok, péntek van, szemét autó. Mondja, hogy jön, mert biztos csak egy tartócsavar.

Addig én odabaktatok a parkolósokhoz: 
- Elnézést, jó estét!
- Jó estét!
- Ne haragudjanak, de most fizettem ki egy valag pénzt -mutatom a jegyem -, az autóm meg nem indul, de ne aggódjanak, elviszem, jön a szerelő. Ellenben, kérem nyugtassanak meg, hogy ilyen esetben nem kell fizetnem.
- Bent áll az autó?
- Természetesen bent áll. P2. Ezért vagyok itt.
- Hát akkor foglalja a helyet, ha meg foglalja, akkor fizetni kell.
- Értem, hogy foglalja, de ha hiszi, ha nem, nem akarja ám foglalni. El akar menni. Velem. De nem tud, tetszik érteni, mert nem indul. Én meg rendszeresen járok ide és eddig kábé egy parkolóház árát költöttem már el itt parkolásra. Így, ugye nem gondolja komolyan, hogy így kellene kezelniük és ugye nem gondolja, hogy fizetve fogok távozni!? - hörögtem vörös fejjel, már egóból.
- Én nem tehetek róla, ez a szabály.
- Jó, akkor ki tehet róla?
- Hát a vezetőség.
- Jó, hol lehet elérni a vezetőséget, ffi/nő, telefonja, címe?
- Tessék - és már adja is az előre vágott kis telefonos fecniket.

Így utólag, hülye voltam, mert meg kellett volna kérdeznem, hogy ha kihúzom az utca közepére az autót (a parkolóban), akkor már nem foglal helyet, csak akadályoz és vajon azért is fizetni kell-e?

Lássátok a lelkem, úgy mentem oda a pénztárhoz, hogy a teljes igazat fogom elmondani, kérlelve, hátha megesik rajtam a szívük. Ha meg nem, akkor meg felkészülve az elutasításra azzal a de azért én megpróbáltam érzéssel. Döbbenetes volt amikor odaértem: óriási sor volt. Tényleg ennyien járnak még moziba? Na mindegy, mert én nem csodálkozni jöttem. Ahogy azonban a sor(ok) mellett előre somfordáltam a pénztárhoz, úgy éreztem a szemtőröket a hátamban, mint még soha. Amikor a második pár is az előrelépésévelugrásával egy időben mondta, hogy mit akar, mutatva a képernyőn a szabad helyekre és azonnal nyújtva a pénzt is - nehogy meg tudjak szólalni - felmutattam a jegyem. "Elnézést, én csak..." kezdtem volna a hosszú monológot, de abban a pillanatban az eladó kivette a kezemből és kezelte is - 3 óra ingyenes. Wow, hát így is jó.

Egyébként eltört a zárbetét. Ezért a barátom szétszedte, dróttal csinált gyújtást, csavarhúzóval meg indítóztunk. Kifelé menet, kezelve a jegyem elég hangosan gondoltam, hogy: tessék, bekaphatjátok!
Tollas Attila
ui.:

100 Days of Rejection Therapy:  "I am going through 100 days of Rejection Therapy, aiming to have one rejection per day by making crazy requests. My goal is to desensitize myself from the pain of rejection and overcome my fear."

Ok, ok, ez is komolyabb, de mivel a sajtóban (még) nem jelentek meg ezek a gondolataim a kormány tárgyalási taktikájáról, megosztom veletek - talán idevágó. Az itt jobbra (:))lévő kérdés is jó egyébként . Én speciel baromi sokat. Tulajdonképpen én mindig fizettem azért ha tanulhattam. Azzal pedig soha nem fogok egyet érteni, hogy az én adópénzemből tanított friss munkavállalók külföldre menjenek dolgozni (részben azért, mert itt "minden szar" és ott folyik az aranypatak) Tanulni azért nem mennek, mert ott fizetni kell érte. Nagy dilemma lehet ez, én már nem emlékszem rá!

Ígérem, karácsonyig azért lesz még mókásabb is. Ja, és ezt is bátran lehet kommentálni...

Az elmúlt hetekben a felsőoktatáshoz kapcsolódó események arra ösztönözték a Scotwork Magyarország tárgyalástechnikai szakembereit, hogy kielemezzék a kormány és a diákok közötti tárgyalássorozatot. Az analízisből kirajzolódik egy érdekes tárgyalási taktika, melyet csak a monopolhelyzetben lévő fél tud használni.

Az elmúlt két hétben a kormány és a diákok között lezajlott tárgyalási folyamatokat vizsgálták meg és az elemzésük egy érdekes tárgyalási taktika alkalmazására világított rá. Tollas Attila Scotwork vezető tanácsadója ismertette az elemzés részleteit.

A diákok utcára vonulását minden kormány megsínyli. Nem lehet ez másként Magyarországon sem, kiváltképp ha ez a választási ciklus utolsó negyedében következik be. Ezt az alapvetést szigorú tényként kezelve, kifejezetten izgalmas taktikát lehet felfedezni a kormány felsőoktatási keretszám bevezetése kapcsán. Az indoklásban részben elhangzott az is, hogy több olyan hallgató van, aki hosszú ideje élvezi a felsőoktatási intézmények előnyeit, ezzel részben elvéve a helyet további hallgatóktól, részben költséget jelent az állam számára. Ez meg nem határozott, de vélhetően pár ezer fős létszám semmit nem jelent ahhoz képest amekkora szavazóbázist veszíthet vagy állíthat a kormány maga mellé.

A monopolhelyzetben lévő tárgyaló bátran alkalmazhatja azt a taktikát, hogy lényegesen magasabbat kér az elején, méghozzá úgy hogy biztos az elutasításban, majd abból engedve éri el a kezdetektől meghatározott célját. Amennyiben ügyesen csinálja, úgy az eredetileg meghatározott igényt engedményként értékeli a másik fél. Ennek feltétele, hogy a végcél - akár - lényegesen kisebb legyen az első kérésnél. Az engedmény így valósnak tűnik és ez arra készteti a másik felet, hogy az engedményért cserébe engedménnyel válaszoljon, vagyis elfogadja a kérést. Az egész folyamat csak látszólagos, hiszen a nyitó ajánlat tudvalévőleg irreális is volt, mégis több lehetőség ad. Az egyik, hogy a fokozatosan történik az ajánlati kérés csökkentése, akkor azzal megmutatható a rugalmasság és kompromisszumkészség. A közvélemény elé tárható, hogy „mi többször változtattunk az eredeti elképzelésen és rengeteg engedményt tettünk, így a megállapodás nem rajtunk, sokkal inkább a másik félen múlik”.

Szintén lehetőség a hiba belátása és az ebből kovácsolható emberi együttérzés pozitív következményei. Jelen esetben a hallgatók majd szívesebben szavaznak olyan politikai résztvevőkre, akik belátták, hogy tévedtek, „meghallották a hallgatók szavát” és kijavították a hibát. Főleg akkor, ha ez időben olyan hosszú folyamat eredménye, hogy a felidézés a kellő időben fog megtörténni. Nyilván az ’ezt tettük’ választáskori kommunikációs listának fontos eleme lehet, ez az amúgy bármilyen megszólításra immunis korosztály (és az általuk befolyásolható szülők) számára.

 Várhatóan a kormány kommunikációja tele lesz átfogalmazással. Eddig jelentősen visszavettek a keretszám csökkentésből és most azt mondják, hogy majd utólag elszámolunk. Ez teljesen új ajánlatnak hangzik és óriási engedménynek tűnik az idő használata. Pedig nem sokban különbözik a kezdetektől és az elfogadható ajánlat feltételezhetően nem lesz a karácsonyi ajándékok között. A fent leírt taktikához hasonló esetben a végső bejelentést a pozícióját erősíteni kívánó vezetőnek érdemes megtennie, így könnyen észrevesszük majd a folyamat végét.

Még ez jutott az eszembe a taktikáról:

Hát, szóval megérkezett az öreg hozzánk is. Látni persze nem láttuk, de tele volt minden a nyomaival. A kissrácom pedig érdekesen van szocializálva. Nagyon udvarias ugyan, de ha valami ingyen jött, akkor már nem áll meg egynél.

Ott a szaloncukor elszórva a csizmákhoz vezető úton. Csak pár darab ízelítőnek és persze a fokozatosságot betartó eufória emelkedéshez. Már sikongatnak, hogy „Látod, ott is egy, ott is egy, te jó ég akkor tényleg itt járt…” rohanás be az egyre sűrűsödő szaloncukor úton és igen, tele minden csizma!

Leírhatatlan öröm a kis arcokon, az az igazi hit. Még mindenben. Van még varázslat, Mikulás, manók, boszorkányok, sárkányok, jók és rosszak. Hit anyában és apában. Még egyelőre vakon. Ők meg állítják, hogy Mikulás itt járt, sőt, mutatják a kertben a lábnyomot, ahol leszállt a repülő szánról.

Repülő, mert persze a logikus gyerek már kérdezi, hogy ha van lábnyoma a Mikulásnak, akkor hol van a pata- és szánnyom és a manó-krampusz csizmanyom. De hát az nincs, mint ahogy virgácsot sem lehetett kapni, ezért az sincs, ergó a manók le sem szálltak a szánról, mert nincs itt rossz gyerek.

Kissrác kapott egy „nagyon, nagyon” gyors Mustang Shelby 2-t (ez van ráírva, de szerintem ez a GT500-as) . És hát nem kabrió, mert az nem hangzik jól és különben is tudjuk már a szót, hogy „convertible”. Megy a brummogás, a drift ezerrel, amikor a kiscsaj csokis kis táskájának kínai remekmű csatja megadja magát ezzel végtelen bánatot és könnyeket csalva majd mindenki szemébe. Egy megnyugtatás van csak: apa úgy is megy dolgozni, gyorsan elindul, hátha utoléri Mikulást (a tesco-nál) és kicserélteti vele a roncsot.

Ekkor a kissrác mellém ugrik a következővel:

-       Apa, azért nem kaptunk virgácsot, mert jók voltunk?

-       Igen, kisfiam azért, meg arra gondolt Mikulás, hogy jók is lesztek.

-       Igen??? És tényleg olyan nagy zsákja van mint amiről meséltél?

-       Hatalmas zsákja van. Minden gyerek ajándéka belefér egyszerre. Ha kisebb lenne, akkor vissza kellene mennie és fel kellene újból töltenie, márpedig ez nem fér bele neki (logisztikailag) időben.

-       Akkor apa, ha már úgy is utána mész, kérjél már nekem még egy autót, biztos van a zsákban több is.

-       Uummm, azt nem lehet. Mindenből csak egy van, pont annak aki épp azt kapja.

-       Deee apaaa, ne vicceskedj! Jó voltam... és ha a táskát kicseréli, akkor autóból is van neki több…

Na, a kérdés: kit tekintsek érvelési példaképnek? Tollas Attila

Ez még mindig nem a régi, itt megszokott énem. Több levelet kaptam, hogy 1, ha elkezdek valamit akkor azt csináljam rendesen, 2, hagyjam ezeket a nagyon szakmai cuccokat.

A válaszaim: 1, ok. 2, ok.

Bővebben pedig: 1, jó, jó, de most tényleg nem volt időm leírni a történteket. Na jó, őszintén, nagyon rossz kedvem van az utóbbi hetekben és ezért nem írtam. Ezzel pedig eljutok a 2-höz: ezeket megírni nem kell jó kedv csak konspirációs agy.

De most tényleg, azért az index címlapján szerepelni melengeti a májam (bár nem tudom, hogy ott lenni most jó-e vagy sem), pláne, hogy ezzel (itt az eredeti):

A Ryanair az egyébként is indokolt téli szezonbeli járatcsökkentést próbálhatja úgy eladni, hogy közben esetleg másoknak nem járó kedvezményeket sajtoljon ki a reptérből. A Scotwork Magyarország szakemberei tárgyalási szempontok alapján elemezték a Ryanair csütörtöki sajtótájékoztatóját.

"A Ryanair sokadik magyarországi nekifutása 2012 elején, a Malév csődjével egy időben kezdődött. Akkor Michael O'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója azzal indított, hogy megkezdődtek a tárgyalások a Budapest Airporttal, miközben Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt válaszolta, hogy még nem kereste meg őket tárgyalási szándékkal a légitársaság. Ezt követően Michael O'Leary jelentős kedvezményekről beszélt a reptér részéről, Hardy Mihály válaszában, akkor úgy fogalmazott a kedvezmények mértéke mindenki számára ugyanaz és stratégiai okokból nem tesznek kivételt egyetlen légitársasággal sem.

A Ryanair kommunikációja hasonlóan zajlik a világ minden részén.  Fenyegetéssel és szankciókkal strukturálja a tárgyalófeleit még mielőtt a tárgyalás megkezdődne. Ebbe a sorba teljes mértékben beleillik, hogy 40%-os járatritkítással fenyegeti a Budapest Airportot, amennyiben az megemeli az árait. 10 útvonal szűnik meg, 20-at pedig ritkítanak, így 1,2 millióra csökken az utasok száma, ami 800 ezerrel kevesebb utast jelent. A Ryanair számításai szerint a repülőtér 800 dolgozót kényszerül majd emiatt elbocsátani.

A megszűnő és gyérülő útvonalak olyan desztinációk, melyek forgalma a téli időszakban eddig minden évben csökkent. A légitársaság a bejelentéssel és a várható intézkedésével tulajdonképpen csak egy megelőző lépést tesz, arra az esetre, ha nem tudja teljesíteni vállalását és jól használja ki a kínálkozó tárgyalási alkalmat. Erre utal Michael O'Leary vezérigazgató nyilatkozata, hogy amennyiben csökkentik a reptéri árakat, az intézkedésük csak átmeneti lesz. Olyan feltételt támaszt a Budapest Airport felé, ami nem reptéri, hanem magyar hatósági döntés. Kínos lehet egy pozitív végkimenetel a Budapest Airport számára, mert egy árcsökkentéssel és így az egyedi díjakkal olyan súlyos precedenst teremtenének, ami a reptér teljes szerződésállományára kihathat és a jövőben is meghatározná a tárgyalásaik menetét. Amennyiben egy ügyes átfogalmazással mégis kedvező döntés születik a Ryanair számára, a légitársaság vezérigazgatója szerint akkor sem fogják azonnal visszaállítani a járatszámot. Az „átmeneti” időszak pedig várhatóan pont addig fog tartani, amíg a most kieső célállomások vissza nem nyerik vonzerejüket a téli időszakból.

 A Ryanair a múltban is csak addig maradt az országban, amíg a feltételek elfogadhatóak voltak a számára és az érdekei ezt kívánták. Valószínűsíthető, hogy ez a jövőben sem fog sokat változni. Jelenleg pedig nem arról szóltak Michael O'Leary nyilatkozatai, hogy mikor fogja beszüntetni hazai működését”  Tollas Attila

80 milliárd forint. Megközelítőleg ennyi forgalomkieséssel kell számolni a CBA-nak azzal, hogy a tizenkét regionális cége közül három kivált és szeptember végén átigazolt a Coop Csoporthoz. Mindez azért történt, mert a CBA vezetősége nemrégiben anyagi biztosítékrendszert, azaz pénzügyi letétet, vezetett be – úgy fogalmaztak, hogy a szállítók érdekében – amit a három vállalkozás nem fogadott el.

Emellett a CBA szerint a kiválás inkább egy megtisztulási folyamat része: a három céggel állítólag szakmai hiányosságok és a beszállítókkal szembeni magatartás is probléma volt. Miért fogadta mégis tárt karokkal a Coop Csoport a renitenseket? A 80 milliárd forint kézenfekvő válasz lenne, de talán ennél több hozománya van az esetnek mindkét oldalon.

Az említett pénzügyi letét nem mond sokat, azonban ha figyelembe vesszük a választási kampánytámogatás utáni kormányzati próbálkozásokat, az több összefüggésre világíthat rá. A hazai láncok támogatása nem minden fronton sikerült.

A hatnapos nyitva tartás és a kisboltok forgalma egyelőre még nem hozott a konyhára, ezeknél jobban sikerült az Erzsébet-utalvány bevezetése. Ugyanakkor a pénzügyi letét inkább a cash-flow növelését hivatott betölteni, sem mint szankciót a beszállítókkal történő tisztességes bánásmódhoz.

A „tisztulási” folyamat során az 565 milliárd (2011-ben) forgalomból kieső 80 milliárd forint mínusz, tehát egyrészről messze nem a várt helyzetet eredményezte, másrészről kiemelkedően izgalmas tárgyalásokhoz vezethet a beszállítókkal. Az évről évre emelkedő kondíciók mögött ugyanis a folyamatos forgalomnövekedésnek kellett állnia, ami az új boltok nyitásával több beszállítónál akár meg is valósulhatott. A jelenlegi visszaesés következtében azonban a beszállítók joggal módosíthatnák a kondíciós listákat, természetesen a saját javukra. Komoly feladat vár a CBA beszerzőire, ha minden beszállítónál meg kívánják tartani az eddig elért eredményeiket.

Jelen gazdasági környezetben a magyar beszállítók forgalomszükséglete kedvez az eszed-nem eszed taktikának. Elhihetik a CBA nyilatkozatát, miszerint, a forgalma nem fog csökkenni és a több mint 160 elvesztett bolt helyett folyamatosan új üzleteket nyit.

Ezirányú törekvéseit alátámasztandó 7 új boltot nyitott a megkapott közel 300 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás segítségével. Az erőfölény demonstrálásánál azonban kifizetődőbb lehet a beszállítói oldal partnerré emelése.

Ennek oka pedig az, hogy a Coop Csoportnak nem kell jövőben nyitandó boltokat bevetnie a meggyőzés érdekében. A 2012-es évre várt 530 milliárd forint forgalma még ebben az évben emelkedhet 20-25 milliárd forinttal. A jövő évre vonatkozó tárgyalásokon azonban teljes joggal kéri majd a kondíciós feltételek számára előnyösebb megváltoztatását, figyelembe véve a múltbéli megadott precedenseket, melyeket alá tud támasztani a jövőbeli forgalmi adatokkal. A Match csoport felvásárlása nélkül is a Tesco mögötti második legnagyobb forgalmú kiskereskedelmi lánc lett. Óriási növekményről van szó tehát ezen az oldalon, így a beszállítóknak szükségszerű is lesz a többletfizetés, ugyanakkor, ha közel egyenrangú félként tekintik őket, várhatóan meg is éri majd részt venni az üzletben.
Ahogy a piaci erőviszonyok időről időre változnak, úgy a most hozott beszállító stratégiák és döntések óriási hatással lesznek a jövőre nézve, amikor a következő kiskereskedelmi átrendeződés okozza majd a kereskedelmi igazgatók álmatlan éjszakáit. Tollas Attila

[Kivált cégek: Palóc Nagykereskedelmi Kft. (2011- 40-41 milliárd forint, 78 saját és további félszáz társult partnerüzlet), a Polus Coop (2011-18 milliárd forint, 38 saját üzlet), a Piliscsoport Kereskedelmi Kft. (2011-24 milliárd forint 50 saját és további 35 társult üzlet)]

Ez egy elemzés. Azért érdekesek az összefüggések. A bejegyzés címe alatt a Világgazdaság leközölte egy részét, amit ha idézőjelbe teszek, 14500 találatok kapok most a keresőben. Tudom, hogy több nyomtatott lapban is megjelent, így talán titeket is érdekel, milyen az amikor dolgozom- hihi.

A cikk második felét írtam én:

Már korán reggel hallottam, hogy pénzhez jutott az önkormányzat, mert megállás nélkül ment a láncfűrész az utcában. Ritkították a fákat. Bár a szemközti szomszéd, az asztalos mester Laci bácsi szerint inkább brutálisan csonkították azokat a szemetek. És persze egyre közelebb értek, ami meg már nem volt olyan vicces!

Mégpedig azért nem, mert tavaly is gallyaztak, most meg feljebb az utcában olyan hatékonyan csinálták, hogy több helyen szinte csak a törzs maradt meg. Így hát kiálltam és becsöngettem Laci bácsihoz, kérve, hogy ha még közelebb merészkednek, akkor ne engedje a nagyfűrészt bevetni. Az öreg meg már morgott is, de amikor odajött a fiatal favágó felmérni a terepet, már neki is esett és kiabálta, hogy csak a testemen át, meg rendőrség, meg közterületesek meg stb. és berohant a kulcsáért. Én meg kérdezem, hogy mesélje el, mi lesz a terv. Mire ő: „Ritkítunk” Én: „Rendben, de mit?” „Hát a fákat” „Ok, de hogyan?” „Fűrésszel!” „Ember, látom, hogy fűrésszel, mert kézzel nem megy, de mondja már el, hogy mit!” és akkor megtört a jég: „Hát például ezt itt” mutat rá egy derék nagyságú ágra. „És miért akarja azt az egész ágat levágni?” „Mert nekimegy a busz meg a kukásautó” „A fának?”

Ekkor futott be Laci bácsi egy „Az anyátok picsáját fogjátok kivágni!” rikkantással de már itt, az elején alig kapott levegőt. Megérkezett a favágó főnök is és tulajdonképpen így lett teljes a mi kis tárgyaló csapatunk. Látta azonban, hogy nem lesz egyszerű a szitu, mert diófavédő zöldaktivista civil szerveződés van kialakulóban a másik oldalon, ezért egy gyors bemutatkozással indított. Persze Laci bácsiban nem állt le a lendkerék, mondta, hogy „Kurvára nem érdekel, hogy hívják”, meg, hogy béna kontárok. Kurta-tájszólásosbeszédű fiatalember ebben a pillanatban tanácsolta Főnöknek, hogy ne mondjon semmit, majd vágnak amit akarnak, mert van engedélyük, azzal hátra arc elindult a kocsihoz (a képen sárga).

Kell-e írnom, hogy Laci bácsim majdnem szívrohamot kapott, megfogta a fát, nagy levegőt vett és eggyel magasabb szinten folytatta. Na, amikor már mindenkinek benne volt az anyja, apja, nemi szerve, és még az enyém is becsúszott a nagy általánosításban rögtön az a bikás vicc jutott eszembe, amikor az öreg tanítja a fiát kordában tartani a csordát (nyuszis verzióban alább). Nyugalomra intettem az egész brigádot és folytattam az aljas kis diófamentésemet:

- Szóval, pillanat, pillanat, én vagyok a jó fiú, velem beszéljen, mert látja, hogy Laci bácsi milyen ideges!

- Látja, hogy itt már is nekiment már egy busz! - mutat Főnök egy valós sérülésre kb. 2 méter magasan.

- De itt nem is jár busz, csak kukásautó.

- Akkor az. Mindig panaszkodnak, hogy belógnak az ágak.

- Értem és ha a kukásokat nem zavarja, akkor nem fogja kivágni? - szerintem csillogott a szemem!

- De nekem azt adta ki az önkormányzat, hogy vágjam le.

(közben Laci bácsi mondja a háttérben, hogy nem fogják levágni, az ifjú padaván meg vissza, hogy az nem az ő dolga, mert ez közterület)

 - Az a feladat, hogy pontosan ezt vágja le, vagy ami zavarja a kukásautót? Mert az előbb azt mondta, hogy azért akarja levágni, mert a kukásautót zavarja. Én meg azt kérdezem ismét, hogy ha a kukásautót nem zavarja, akkor nem fogja kivágni?

- Honnan tudjam én, hogy zavarja-e vagy sem?

- Teljesen igaza van, de kérem válaszoljon a kérdésemre, ha nem zavarja, akkor ugye nem fog hozzá nyúlni?!

- Akkor nem, de ezt csak a kukás tudná megmondani.

Ekkor persze már a kezemben volt a telefon és kihangosítva hívtam kukás Zsoltit (mert ugye velük is jó jóban lenni, privát üzleteket kötögetni, stb…). Gyors helyzetismertetés és határozott címegyeztetés után már Főnök tarja kezében a telefonom, Zsolti meg mondja, hogy nem zavarja, csak a kis gallyak és, hogy persze, hogy nem ő ment neki, nem hülye, hogy összetörje az autót. Akár befejezhetném itt is. Elindultunk a nyugalmi szintre. Laci bácsi visszament a műhelybe én meg még csevegtem kicsit, megerősítve, hogy ők csak a munkájukat végzik és milyen jó, hogy így rendeződött a helyzet. Főnök is csinált képet, hogy ne ő legyen elővéve, ha rádől az autómra a fa, mondta, hogy én milyen jó fej vagyok (csak volt összehasonlítási alapja). Kértem, hogy a vezetékek körül azért nyessenek, elköszöntünk ennyi.

Most hívtam Laci bácsit és megerősítette, hogy látszatilag azért csináltak valamit de aztán elmentek. Meg, hogy köszöni a fái védelmét. Tollas Attila

u.i: Nyuszi papa úgy dönt, hogy éppen ideje csemetéjét felvilágosítani az élet dolgairól. Magához rendeli a gyermekét és így szól:
- Fiam! Eljött az idő, hogy megismerkedj a szex-szel. Itt van három Nyuszilány. Figyelj: egy... kettő... három! Na csináld utánam!
Mire a fiú: - Egy……….... kettő……….... három.
- Fiam! Nem jól csinálod. Gyorsabban kell. Idenézz: egy.. kettő.. három. Most te jössz.
Fiú: - Egy……….... kettő……….... három.
- Fiam! Ha így folytatod tovább kitagadlak. Ezt a szégyent. Még egyszer utoljára megmutatom: egy.. kettő.. három.
Fiú: - Egy.. kettő.. három.. négy. Ööö! Bocs, papa!!

Kaptam egy levelet. Tucatjával naponta, de ez most más volt. Igazán más.
Egy állásajánlat!
Fel is hívtam, mert annyira izgatott lettem, hogy tutira megesz az ideg, mire levélben választ kapok a kérdéseimre. Ezt persze a család előtt tettem, ami ugyan hiba volt - mert nem bírták ki és beleröhögtek a telefonba, én meg magyarázkodtam, hogy "pillanat, kikapcsolom a rádiót" -, de legalább hallották, hogy nem is olyan könnyű szakma az enyém, amikor is azonnal kell reagálni valamire. Ez volt a levél: 

Kedves Szerencsétlen*!  

Az interneten  olvastuk az önéletrajzát, és egy álláslehetőséggel kapcsolatban keressük. Kérem, ha érdekli a lehetőség, jelezzen vissza  e-mailben, hogy meghívjuk egy kötetlen beszélgetésre, ahol átbeszéljük a pozició (sicc) részleteit és minden felmerülő kérdésre választ adunk. Amennyiben álláskeresése nem aktuális, örömmel fogadunk szakmai ajánlást is.

*lehetne madárnak nézve is, de inkább tudsz-e mást madárnak nézni?!

Szóval a telefon:

- Kellemes délutánt kívánok, XY vagyok (madárnaknézett hihihi)! Azért keresem, mert kaptam egy levelet Öntől és nagyon izgalmasnak találom a leírtakat ezért további információt szeretnék megtudni.
- Igen, arról van szó, hogy az önéletrajza elolvasása után úgy gondoltuk, hogy szívesen meghívjuk egy beszélgetésre, ahol elmondjuk a részleteket. Mit tud a Fundamentáról?
- Azt, hogy egy igazán vágyott munkahely és én is félve telefonálok, hogy biztos megfelelek-e a kritériumoknak. Ezért kérem, segítsen felkészülni a találkozásra, hogy úgy menjek el, hogy ne maradjon mellettem más jelölt talpon. Kit keresnek pontosan?
- Ezt majd személyesen mondjuk el!
- Rendben, de ha nem kapok több információt, lehet, hogy másra fogok készülni és ott én akarok a legjobb lenni.
- Vezetőket keresünk, de előtte minden kollégánknak be kell bizonyítania, hogy értékesíteni is jól tud. Ezért mondjuk el inkább személyesen, mert telefonon sokan azt hihetik, hogy nem képesek rá, személyesen pedig meg tudjuk ezt cáfolni.
- Értem, és nagyon köszönöm, hogy benne vagyok az első körben. Kérem, engedje meg, hogy megkérdezzem, pontosan mi az amit látott az önéletrajzomban, ami megkülönböztet engem és annyira felkeltette a figyelmét, hogy rám gondolt?

(ennél a pontnál takartam el a mikrofont, mert itt röhögött bele a család, itt "kapcsoltam ki a rádiót" és kb. itt küldtem ki őket csúnyán nézve rájuk)

- Ezt, hogy érti?
- Úgy értem, hogy arra keresem a választ, hogy melyik pontja volt a legerősebb az önéletrajzomnak, ami miatt személyesen is akar velem találkozni, mert akkor arra fogok nagyon készülni!
- Nézze, én nagyon sok önéletrajzot olvasok naponta, nem emlékezhetek mindenre pontosan! Hogy is hívják?
- XY (Madárnaknézve). Azért kérdezem, mert ha olyan pontot emel ki, amit nem gyakoroltam a mostani munkámban, akkor félve mondom, hogy én vagyok a legalkalmasabb jelölt.
- Meg fogom nézni!
- Nagyon kedves és nagyon szépen köszönöm előre is a segítségét! Megtenné, hogy amennyiben megvan, úgy visszahív és folytatjuk a telefonos interjút?

Ezek után még két mondatban elköszöntünk, de határozottan emlékszem, hogy visszahívást ígért. Én pedig nagyon várom.

Szerintem ez jobb lett volna: "Helló, ügynököt keresünk. Betanítunk, félállás, ha ügyes vagy sok pénz. Érdekel? Jaa, várj, segítünk ügyesnek lenni, mert nekünk is ez az érdekünk. Nem marketingeskedünk, inkább a hálózatra költünk. A kapcsolatrendszered kell. "

Amúgy, egyéb cég is keresett. Ők igazi fejvadászok voltak. Egy HR klubban, (egy esti rendezvény, járok oda, én vagyok a kakukktojás (bár, abból is madár lesz!)) meg is mutattam a kiválasztással foglalkozó ismerőseimnek, hogy reszkessenek, mert kolléga lehetek: "HR GYAKORNOK -TOBORZÁS-KIVÁLASZTÁS TERÜLETRE" volt nekem címezve. Semmi de semmi közöm hozzá! Ugyanakkor, ha ez folytatódik, lehet, hogy karácsonyra beesik az ideális és költözhetek arra a bizonyos lakatlan szigetre. Tollas Attila

u.i.: sért bármilyen személyiségi jogot, ha így megosztok egy nekem szánt levelet?