Madárnak nézve

Profán a válasz: mert így legalább az esélyét megadom annak, hogy megkapjam.

Nálunk idén nincs sok kariaji. Válság van! Így talán érthető, hogy kincs ez a sztori, ami talán, az egyetlen vásárlásommal kapcsolatos.

Bementem egy olyan telefonos boltba, ahol szó szerint tényleg minden volt. A választékról annyit, hogy 100 Ft-ért is lehetett tokokat kapni. Nyilván nem mai darabok, de ezek legalább valóban jóárasítottak voltak. Illetve talán ennyibe kerülhettek anno (alapanyag, gyártási műveletek, szállítás és a raktározás költségei).

Na, nem akarom bő lére ereszteni, a következő adás-vétel tanúja voltam: bejött egy izgalmas pár, a pasi a kezében szorongatta a táskáját. Én meg mivel hetek óta nem tudtam eldönteni mit is akarok valójában, inkább átengedtem nekik a terepet. Hátralépés közben azzal a céllal nyúltam a zsebembe, hogy rámarkoljak a pénztárcámra, mert ha már eddig gyűjtögettem a kis pénzem, akkor legalább addig maradjon már meg, amíg a nem kapok valamit cserébe érte. Persze ez nem biztosíték semmire, pláne, hogy a két gyereket is koordináltam ezzel egy időben.

A beszélgetés valahogy így zajlott:

- „Figyi, Ti vesztek telefont vagy meg tudjátok mondani, hogy mennyit ér?”

- „Igen. Milyen?”

- „Teljesen jó. Itt is van nálam. Na, mindjárt, csak a csatt, beragadt. – itt is van, Nokia X3-as, karcmentes, szinte új. Látod, a doboza is rendben van.”

- „Mennyiért akarod eladni?”

- „Jajjjj, azt nem mondom meg. Mondjál Te valamit, aztán majd ha jó, akkor jó, ha nem akkor nem. Nekem mondtak valamit, hogy mennyiért adhatom el, de előbb mondjál Te valamit!”

Alattam a két tökmag, akikből szerencsére az egyiket még nem értem, de a másik, a fiam, megállás nélkül és érthetően kommentálta az egészet. „Miért álltunk ide?”, „Nem veszünk semmit?” „Az milyen telefon?” kérdezte, az utóbbit is pont tőlem egyébként, aki még azt sem tudja, hogy épp most milyet használ.

Az eladó (a boltos, aki most inkább a vevő szerepben volt) meg azt mondta, hogy ok, de akkor megnézi a gépben. Kattintott párat, majd felnéz és „Úgy 10 körül adnék érte.” mondta. A pár férfi tagja meg: „Nem, az nem jó, nekem 12-t mondtak, hogy annyiért adjam el.”

Rövid, komolynak látszó töprengés után:

„Hát jó, annyiért még OK. A személyit elkérhetem?” mondta a boltos. Erre a fiam ismét közbekérdezte, hogy „Most mit csinálnak?” Én meg nem bírtam ki és kicsúszott a számon, hogy „Hát a bácsi eladja a telefonját, de elég szarul csinálja.” Abban a pillanatban a számra is ütöttem. A „szarul” miatt. Mert hát ugye hogy vonjam majd kérdőre a hasonló beszólásai miatt? Egy napot töltenek apuval aki estére még a ragozást is a birtokukba adja?! A „szajjt” egyébként a nembeszélő kétéves már mondja.

Ekkor felnéztem és azt vettem észre, hogy mindhárman (a boltos és a pár) egyszerre merednek rám csúnyán. Tulajdonképpen az, hogy magamnak ütöttem a számra, megvédett attól, hogy ők (a pár) tegyék ugyanazt. A helyzet pedig jól alakult, mert a gyerek elégedett volt, hogy apa megbünteti magát és szerintem a többiek is ezt érezték a maguk szemszögéből. Na, ez az oktatási példája a „két legyet egy ütéssel”-nek.

Az üzlet megköttetett, én meg azon gondolkodtam délután, hogy mikor éltem utoljára olyat, hogy a másik fél többet mondott valamire, mint amit én vártam?

Az igazság, hogy pont a vitorlás sztorinál pár hónapja. :) Ugyanakkor ez annyira ritka, hogy szinte szóra sem érdemes. Tényleg. Ha az eladó tudta, hogy mennyit akar a telefonért, akkor miért nem mondta? Azt várta, hogy a boltos majd ad érte százezret? Ha meg alkura számít, még jobban is kijöhetett volna, ha magasabbról nyit, majd legfeljebb ha sokallja a boltos, akkor kérdezi meg másodjára, hogy jó, de akkor mennyit ad érte?

A végén egyébként még elhangzott egy másik telefon is (természetesen fogalmam sincs miről beszéltek), ami szintén teljesen jó állapotban volt, „zsír új, fóliával” és amire a boltos 80-90-et mondott. Jajjj… Aztán, ha tényleg újat visz eladni, akkor már majd nem tud a karcokra hivatkozva 80-ról nyitni. Tiszta béna.

 Még egyszer, áldott ünnepeket kívánok!

u.i.: ha tudni akarjátok, vettem egy telefont. (Nem, nem az enyém, nekem nincs okos telefonom és amíg valamelyik munkáltatóm nem ad, nem is lesz.) Ajándékba lesz. Az árából nem engedett. Viszont 12x annyi garanciát kaptam, mint amennyit a hasonló boltoktól hallottam, meg számlát! meg nagy (kis) kártyát féláron. Ez is valami.