Szeretitek? Baromi olajos, tömény, utána meg a „jaj, meghalok, tele vagyok” érzés. De baromi jó néha befalni egyet. Van ugye fokhagymás, a sajtos meg a tejfölös meg ezek kombinációja, meg persze a lángos specialistáknál még vagy ezer féle. Ahol azonban legutóbb ettem, ott pont olyan nem volt, amit én akartam. Aki közelről ismer, azt alapvetően nehezen tudom rávenni, hogy étterembe jöjjön velem és ugyan az alábbi sztori nem étteremben zajlott, azért nem tudtam meghazudtolni magam.
A közepébe csapva, megérkeztünk a lángososhoz, ahol a külső táblán két méter magasságban csak variációk voltak felsorolva. A néni, egy régről ottfelejtett, kiszolgálni pont tudó hölgy azonnal ránk is csapott, hogy mit adhat. Mivel egyrészről sem kedvem nem volt elolvasni a fali novellát másrészről már megint túl gyorsan jött a kérdés, harmadrészt tudtam én, hogy mit is akarok, már daráltam is válaszom:
- Nem, tudom, hogy van-e kiírva töltött lángos, de én ilyet kérek. Ha nincs, akkor meg elmondom, hogy hogyan kell csinálni.
(Megjön Marika hátulról.)
- Csókolom drága, azt mondja a hölgy, hogy ő nem tud töltött lángos csinálni én meg már értem, hogy miért nem. Gondolom Ön tetszik lenni itt a lángos gurunak.
Wow. nem semmi mi? Készült is. A töltött lángos egyébként meg azért jó, mert a sajt szétolvad benne és egészen földöntúli így beleharapni. De volt még élményem. Eddig soha nem ittam automatából mért bort. Odateszik a deci mérőt a csap alá, hátratolják, mint egy üdítős cuccnál, kattogni kezd de bor jön ám belőle. Na, ez az igazán WOW! Tollas Attila
