Épp megérkeztünk a szállodába, ahol most a tréninget tartjuk és én már hoztam is poggyászkocsit a millió csomagunknak.
Volt a tetején egy keresztrúd, ahová általában a laptop táskákat akasztjuk és miközben toltam be egy kézzel, a másik kezemmel ezt a rudat kezdtem el forgatni. Nem is forgatás volt ez, mert nem akart forogni, hanem talán feszegetés, mert kisebb erőt is kifejtettem. Ennek hatására egy roppanást hallottam és a rúd a kezemben maradt. Ott állok az aulában, a kollegám a recepcióssal beszélget, aki rám néz majd vissza előre, majd kikerekedett szemmel vissza rám.
A tény, hogy elég hülyén nézhettem ki a csomagok mellett a leszakadt rúddal és eszembe is jutott, hogy ezt „elkúrtam”.
Nem volt nagyon mit tenni, odamentem a pulthoz, ráraktam a pultra a rudat és mondtam a hölgynek, hogy „Ha most a Champagne-t – mutatva a csomagok tetején lévő zacskóra – ráakasztottam volna a rúdra, akkor Önök nagyon rosszul jártak volna, mert nem csak a dobozokat kellett volna letakarítaniuk, de még a Champagne.t is ki kellene fizetniük.” És persze kissé morcos arcot vágtam.
A hölgy meg elkezdett habogni, hirtelen nem értette, hogy akkor most mi is van, mégsem ő van nyeregben, majd mélységes elnézést kért és biztosított, hogy másnapra megcsinálják.
Tényleg kész is lett:
